Az érdi ifi
1990-ben alakult.
Úgy kezdődött, hogy a
helyi gimnázium egyik osztályában öt
diák
egyre többet szeretett volna megtudni Istenről, és az Ő
terveiről. Egyikük édesapja időnként
igehirdetési szolgálatot vállalt a kicsiny
evangélikus közösségben, akit a hívek
nemsokára az állandó lelkész
nélküli
gyülekezet lelkipásztorává
választottak. Ittzés István bácsi tartotta
első ifióráinkat, melyeken Isten
Igéjéről
beszélgettünk. A kis csapat ezután gyorsan
gyarapodott, jöttek ismerősök, osztálytársak
és csatlakoztak hozzánk a gyülekezet
családjainak
fiataljai is. István bácsi iskolai
hittanóráiról is többen bekapcsolódtak
az évek során. Kialakult az ifi
közösség, amelynek tagjai igyekeztek egyre
többet együtt lenni és
közös programokon is résztvenni. Többször
eljutottunk az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért)
által szervezett csendeshetekre, az MBB (Magyar
Belmisszió Biatorbágy) heteire, és kinek itt,
kinek ott, kinek pedig itthon a gyülekezetben vagy akár
hittanórán érintette meg az Ige a
szívét úgy, hogy az megtéréshez vezetett.
Mi is az a megtérés? A Szentlélek az
Igét elevenné tette bennünk. Az Ige megmutatja, hogy
milyenek vagyunk. Ránk terheli a bűneinket, megmutatja azt, hogy
születésünktől fogva bűnös a
természetünk és ez elválaszt minket az
Istentől, az Ő szeretetétől. Nem emberek győznek meg, hanem az
Isten, ahogy Zakariás könyvében is van:
"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel!" (Zakariás 4,6)
De Isten, ahogy bűneinket is megmutatja, ugyanúgy az
örömüzenetét is kinyilvánítja:
"Az
Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban
mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus
érettünk meghalt." (Róma 5.8)
És megtérésre hív:
"Bánjátok
meg azért és térjetek meg, hogy
eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a
felüdülés idei az Úrnak
színétől." (Csel 3,19)
Istennek minden szava igaz, megtapasztaltuk a
felüdülés ideit. Így lehet, hogy
ma
is élő a közösségünk. Bár a
kezdetek
óta többen családot alapítottak vagy
volt, hogy másfelé vitt valakit az útja, de Isten
mégsem hagyta elfogyatkozni ezt a kis nyáját. Azóta is vezetett az érdi evangélikus ifibe fiatalokat. Mindig van egy kisebb-nagyobb csoport, amely péntekenként, ha esik, ha
fúj, összegyülekezik igeolvasásra,
beszélgetésre. A Bibliából felolvasott
szakaszok által átélhetjük, hogyan fed fel egyre többet magából Krisztus.
Hála Istennek a szolgálat is fontos
szerephez jut életünkben, hiszen erre hív el
mindnyájunkat az Úr, bármilyen
háttérfeladatról is legyen szó.
Segítünk a templom
körüli teendőkben, részt veszünk a gyermek
hittantáborok szervezésében és
lebonyolításában, megajándékozzuk
az idősotthonok lakóit karácsonyi verses, zenés
műsorral. Sokan bekapcsolódtak már
a gyülekezeti énekkar munkájába is.
A
közösségi élet a templom
falain kívülre is kiterjedt. Van, hogy kirándulni
megyünk egy-egy napra vagy nyári csendeshetet
szervezünk lelkészeink vezetésével az
ifinek. Sok időt töltünk egymással, a baráti
kapcsolatok egyben testvéri kapcsolatok is. Ha
nehézségeink vannak, meg tudjuk beszélni
egymással, ha örömünk van, együtt tudunk
örülni. Együtt imádkoznunk. Együtt
növekedünk az Ige megismerésében, az
igeszolgálatot lelkészeink, Labossa Péter
és Labossáné Kővágó Anita és
mi magunk is végezzük. Az
óévért is együtt adunk hálát,
és együtt kérjük az Úr
vezetését és áldását az
újra. Emellett rendszeres résztvevői vagyunk az EKE
által szervezett ifjúsági alkalmaknak. Az országból több
gyülekezet fiataljaival is tartjuk a kapcsolatot.
Ha
még bizonytalan vagy Istennel kapcsolatban vagy Jézus
személye kíváncsivá tesz, várunk
Téged is péntekenként! Jézus így
hív:
"...azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem."
(János 6,37)
Aktuális őszi programunk 2009. október 9-étől
"Az újjászületett ember jellemvonásai" című tematikus sorozat, mely a következő témákat öleli fel:
- Üdvbizonyosság (2009. október 9., péntek)
- A változás gyümölcsei (2009. október 16., péntek)
- Imádkozó lelkület (2009. október 23., péntek)
- Isten Igéje utáni éhség (2009. október 30., péntek)
- Próbák, harcok jelenléte
- Győzelmek a kísértések felett
- Jézus visszajövetelének várása