"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. "  (János 3,16)

Bemutatkozunk


Jézus nyája vagyunk
   Az Érdi Evangélikus Egyházközség 1944-ben vált szórványból önálló gyülekezetté. A kezdeti időszak nehézségei közt, a rendszeres istentiszteletek megszervezésében, a háborús és az azt követő évek lelki és anyagi megpróbáltatásaiban Jézus végig megsegítette és igazi szeretet-közösséggé kovácsolta a környék egymástól viszonylag messze élő evangélikus híveit. Első lelki alkalmaikat még a mai templom helyén álló akácfa ligetben tartották, a szabad ég alatt. A templom felépítésére 1951-ig kellett várni, ekkorra a kicsiny gyülekezet lélekszáma már meghaladta a 200 főt.
   Ez a szám Isten kegyelméből az elmúlt fél évszázadban tovább növekedett, ezért sort kellett keríteni a templom bővítésére is. Az 1996-99 között lezajlott felújítási és bővítési munkálatokhoz szükséges anyagi forrást a hívek adományai és az országos egyház támogatása mellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Érd és Százhalombatta város önkormányzata is biztosította. A megújult, megszépült templom mára egy gyönyörű orgonát is kapott.
    A közösség lelkésze 1991-es felszentelésétől 2008. augusztus 31-ig Ittzés István volt, aki azelőtt családjával Százhalombattán élt és a helyi erőműben dolgozott. Isten elhívását követve munka mellett végezte a teológiát. Helyét Labossa Péter és felesége, Labossáné Kővágó Anita vette át 2008. szeptember 1-étől, akiket Nyíregyházáról vezetett az Úr Érdre.
Evangélikusok vagyunk
 Gyülekezetünk a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületébe tartozik.
 Evangélikusnak lenni azt jelenti, hogy életünk középpontjában az evangélium, a jó hír áll: Jézus Krisztus kereszten elvégzett áldozatáért Isten megbocsát, ha megbánjuk előtte minden bűnünket és életünket az Ő kezébe tesszük. Örök közösségre hív el bennünket, amely már itt a Földön elkezdődik és az Ő mennyei országában folytatódik. Ezért úgy szeretnénk élni, hogy életünk minden helyzetében Isten akarata legyen a meghatározó, és Őbenne bízunk, nem a magunk erejében. Az Úr szava élő és ható, és minden időben aktuális. Az istentiszteleteken és gyülekezeti alkalmainkon az Ő szava hangzik.
  A családot Isten különleges ajándékának tartjuk. Munkánkban és hivatásunkban is igyekszünk keresztények maradni. Saját felekezetünkön kívül  más evangéliumi hitű közösségekkel is törekedünk testvéri közösségre. Krisztus akarata szerint: "hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél" (János 17,23).

Közösség vagyunk
  Gyülekezetünkbe bárkit szeretettel várunk. A közös vasárnapi istentiszteletek mellett hétköznap és hétvégén is gyakran találkozunk. Minden hét szerdán 18 órától felnőtt bibliaóra, pénteken 18 órától ifjúsági óra keretében beszélgetünk a létünket és a mindennapi életünket érintő kérdésekről. Megosztjuk  gondjainkat, gondolatainkat és közösen keressük a válaszokat a Bibliában és együtt imádkozunk, énekelünk. A kirándulások, szeretetvendégségek, más gyülekezetek látogatása, közös templomtakarítások hozzájárulnak, hogy a gyülekezeti tagok  megismerjék egymást. Az ifjúság számos közös programot szervez. A gyerekek a vasárnapi istentisztelet ideje alatt gyermek foglalkozáson vehetnek részt, nyáron pedig bibliai tábort és zenei tábort szervez számukra a gyülekezet.
  Templomunkban rendszeresen tartunk evangélizációs alkalmakat, melyeken az érdeklődők egyhetes sorozat keretében ismerhetik meg Isten megváltó tervét.

   Hangversenyeket,
előadásokat is szervezünk. Énekkarunk több mint 15 éves múltra tekint vissza, vezetője és egyben a gyülekezet kántora Bán Ildikó. Az énekkar az ünnepi istentiszteleteken kívül gyakran kap meghívást más gyülekezetekbe, rendezvényekre is.  2003-ban, 10 éves jubileuma alkalmából cd-t adott ki az általa legkedveltebb darabokból.

Érdiek vagyunk
  Gyülekezetünk Budapesttől 20 km-re, Érden található a Tusculánum nevű városrészben. Egyházközségünk összefogja a környező kisebb települések evangélikus vallású közösségeit is. Az ún. szórványok közül Százhalombatta kiemelt missziós területe az anyagyülekezetnek. Érden jelenleg több, mint 60 000 lakos él.





link a Biblia honlapjához

Link az Evangélikus Élethez

Link a Vetés és Aratáshoz



Valid HTML 4.01! Vissza az oldal tetejére